A következő NIN-stúdiófelvételen, a Broken című 1992-es minialbumon Reznor már az élő koncerteken bevált gitárzúzást alkalmazta, a lemez Wish című sikerdaláért Grammy-díjat is kapott. A Brokent annak remixlemeze, a Fixed követte. Reznor Los Angelesbe költözött, stúdiót épített egy bérelt Beverly Hills-i villában, amelyről később kiderül, hogy ugyanaz az épület, ahol 1969-ben Charles Manson bandája lemészárolta egy parti vendégeit, köztük Roman Polanski várandós feleségét, Sharon Tate-et. Ebben a stúdióban készült The Downward Spiral címen a következő Nine Inch Nails-album, mely elődei minden erényét egyesíti, hangulatában a legdurvább és a legfinomabb textúrák között ingadozik. A lemez az amerikai albumlisták 2. helyéig jutott, óriási kritikai és közönségsikert aratva (ennek a lemeznek is készült remixverziója, Further Down The Spiral címmel). Abban a bizonyos elátkozott Beverly Hills-i villában készült egy másik album is ugyanabban az időben: Reznor védencének, Marylin Mansonnak az első lemeze. A művésznév a Reznornál négy évvel fiatalabb Brian Warnert rejti, egy sikertelen rockújságírót és írópalántát, aki eredetileg egyik novellájában alkotta meg Marylin Manson extrém, perverz figuráját, aztán elhatározta, hogy élőben is eljátssza: zenészeket gyűjtött maga köré, akiknek a magáéhoz hasonlóan (női) szexszimbólumok kereszt- és (férfi) sorozatgyilkosok családnevéből kreált művészneveket, s akiknek kíséretében minden olyan disznóságot és botrányt megvalósított a színpadon, amiról Jim Morrison, Iggy Pop, Alice Cooper vagy Wendy O Williams álmodni sem mertek volna. Az 1989 óta létező, kezdetben Marilyn Manson & the Spooky Kids, majd '92-től egyszerűen csak Marilyn Manson név alatt futó zenekar zavaros horror-metált játszott, csircsáré színes ruhákban, de aztán 1993-ban Reznor, akivel Manson már a 90-es évek hajnala óta barátkozgatott, leszerződtette őket Nothing nevű cégéhez, producerként is mögéjük állt, és új - indusztriálisabb, effektesebb - hangzást kreált a Marilyn Mansonnak. Az amerikai keresztény családi értékeket kigúnyoló Portrait Of An American Family című bemutatkozó album után NIN-mintára főként remixeket tartalmazó minialbumok jöttek, ezek egyike volt a Smells Like Children, melyen több feldolgozás mellett a Eurythmics-féle Sweet Dreams horrorverziója is szerepelt. Ez a dal - illetve a hozzá tartozó démoni videó - futtatta be a zenekart, melynek vezére korai olcsó imidzsét ezidőtájt már végre igazán stílusosan az ezredvégi amerikai Antikrisztus pózára váltotta, Antichrist Superstar című 1996-os albumán pedig - Reznor produceri, sőt társszerzői segítségével - az imidzshez és az ideológiához illő riasztó hangkulisszát kreált. Marilyn Manson lett Amerikai első számú botrányhőse, lemeze négymillió példányban kelt el, és ezzel lekörözte mesterét, Reznort, akinek utána hátat is fordított, hogy saját erőből vegye fel Mechanical Animals című következő albumát (1998), amelyre már igazi, karakteres rockdalokat írt és vett fel, ráadásul addigi Féregfiú imidzsét is leváltotta, és piros hajú, kétnemű földönkívüliként lépett színre. Nem történt más, minthogy miután nevet szerzett magának, Marylin Manson szabad utat engedett David Bowie-mániájának, és véres, sötét horrormetalistából csillogó glam-rocksztárrá alakult át. Az albumot követő turnét megörökítő The Last Tour On Earth koncertlemez az 1999-es év végén került a boltokba, egy időben a zenekar klipjeit összegyűjtő - s emellett egy jó órányi turnéfelvétellel is szolgáló - God Is In The T.V. című videokazettával. 1999 végén Nine Inch Nails is visszatért, öt éve kihagyás után, és rögtön egy nagyigényű dupla CD-vel (The Fragile), de a szomorú igazság az, hogy a nagyközönséget már nem nagyon érdekli Reznor, főleg, hogy akadt egy tanítvány, aki iróniájával, popsztárallűrjeivel és hatásos rockslágereivel elhomályosította a hajdani mestert.